A fűszálaknak a vegetációs időszak lecsengése ellenére is szükségük van minimális fényre és gázcserére a túléléshez. Amennyiben a pázsitot vastag, összetömörödött levélréteg borítja, a növények asszimilációja drasztikusan leáll, ami elkerülhetetlenül a fű sárgulásához és elhalásához vezet. Ezzel parallel módon a levelek alatt rekedő nedvesség és a csökkent szellőzés ideális, nedves mikroklímát teremt a különféle gombabetegségek – így például a hírhedt hópenész – terjedéséhez, amelyek tartós, nehezen regenerálódó foltokat hagynak a pázsiton. Emellett fizikai károsodással is számolni kell: az őszi esőzésektől átnedvesedett avar nehéz, tömör réteggé áll össze, amely szó szerint ráfekszik a fűszálakra, mechanikusan elfojtva azokat, és teljesen megakadályozza a talaj természetes szellőzését.
A pázsit szakszerű téli védelme érdekében ezért érdemes proaktívan cselekedni. Nem célszerű megvárni a lombhullás teljes végét; a lehullott leveleket célszerű folyamatosan, kíméletes gereblyézéssel vagy gépi lombfúvással eltávolítani a területről. Az így összegyűjtött avar kiváló és értékes alapanyaga lehet a komposztálásnak, amennyiben gondoskodunk a megfelelő szellőzésről és rétegzésről.