Barion Pixel
A szerves-ásványi trágyák

A szerves-ásványi trágyák használatának előnyei

Mára nyilvánvalóvá vált, hogy a természet megóvása alapvető érdekünk. A növénytermesztésben kiemelt figyelmet kell fordítani a talajélet javítására a fenntartható fejlődés, a meg-felelő terméshozam és az egészséges növényállomány érdekében.

SzervesAsvanyi Cikk img 01Ismert tény, hogy a kizárólag ásványi eredetű trágyák „műtrágyák” használata során a talaj életet biztosító mikrobák és jótékony baktériumok száma, aktivitása csökken, a talaj „elhalhat”. A folyamatos, intenzív gazdálkodás alatt lévő területeken a talajéletre, annak javítására nagy figyelmet kell fordítani, erre szolgálnak a szerves-ásványi trágyák.

Hazánkban a legelterjedtebb az állati fekáliából vagy a gyógyszergyártás folyamán keletkező dúsított melléktermékből (Biosol) előállított szerves készítmények önálló, vagy műtrágyával kombinált felhasználása. Azonban számolnunk kell azzal a körülménnyel, hogy a talajfelszínre kijuttatott nagyobb szemcseméretű (pelletált, illetve morzsa nagyságú) termékeknek beoldódása a talajba hosszabb folyamat, mely időszak alatt érezhető a jellegzetes szaghatás.

A talajba juttatott szerves anyagok a megfelelő helyen fejtik ki pozitív hatásukat A jó minőségű szerves-ásványi trágyák természetes eredetű, szisztematikusan válogatott növényi és állati eredetű alapanyagokból (szőlőmag őrlemény, napraforgóhéj őrlemény, kakaó-héj, vinasz, tengeri moszat, csontliszt, szaruliszt, vérliszt stb) összeállított növényi tápanyagok.

Hatásuk összetett, a szerves-ásványi trágyák hosszú ideig (a szerves eredetű összetevőktől függően 2-6 hónapig) minden szükséges tápanyagot biztosítanak a növények számára. A tudományosan összeállított receptúrának köszönhető, a tápanyagok optimális összetételben és mennyiségben állnak a növények rendelkezésére. Nincs szükség a tápanyag hatástartamát mesterségesen növelő burkolatra vagy a feltáródást gátló vegyipari adalékanyagra. A jó minőségű szerves-ásványi trágya elősegíti a megfelelő talajszerkezet, víz, levegő és tápanyag-gazdálkodás kialakítását és fenntartását.

SzervesAsvanyi Cikk img 04Az organo-minerális trágyákban található szerves ható-anyagok, növényi rostok a legjobb fizikai, kémiai és biológiai állapotban tartják a növények gyökérzónáját. Mivel a talajban a növény számára szükséges tápanyagok megfelelő mennyiségben és minőségben állnak rendelkezésre a növények fejlődése nem erőltetett. A növények számára legmeg-felelőbb fejlődési ütemnek köszönhetően képződő egészséges, erőteljes és dús gyökérzet nagy hatásfokkal juttatja a növényi szervezetbe a kiváló minőségű tápanyagokat a talajból és az egyéb ültetőközegekből. Az egészséges és a környezet kedvezőtlen hatásaival szemben ellenálló növények esetében drasztikusan csökken a betegségek kialakulásának lehetősége, háttérbe szorul a növényvédőszerek és egyéb kemikáliák felhasználása. Nem terheljük nagyobb mennyiségű, az egészségünkre káros anyagokkal a közvetlen lakókörnyezetünket.

Szerencsére az egészséges talaj fenntartásához szükséges szerves anyagok használatának fontosságát egyre többen ismerik fel és ennek következtében használják is az organikus termékeket a tápanyag utánpótlásban.

SzervesAsvanyi Cikk img 05A több évtizedes felhasználóbarát, csúcsminőségű szerves-ásványi trágyákat előállító belga DCM gyár által szabadalmaztatott Minigran® technológiának köszönhetően a kiszórt tápanyag az első öntözés, illetve eső hatására beoldódik a talajba. Ennek következtében a DCM trágyában található ásványi anyagok rövid időn belül fedezik a fejlődő növényeket tápanyag igényét, és csak néhány óráig éreztetik a vérliszt okozta szag-hatást. Ezen termékek nagy előnye továbbá, hogy egy kijuttatással megoldja a talaj élet javítását és a növény megfelelő mennyiségű tápanyag ellátottságát. Így munka és költség is megtakarítható.
A kiváló minőségű szerves-ásványi trágyák előállításához fel-használt szerves alkotóelemek visszajuttatják azokat, az egészséges talajban jelenlévő fontos összetevőket, amelyeket a növények fejlődésük során felhasználnak. A környezeti egyensúly nem szenved csorbát, fennmarad a talaj termőképessége vala-mint a megfelelő fejlődéshez szükséges intenzív talajélet. Növekszik a talajban élő hasznos mikroorganizmusok, gombák fajgazdagsága vagyis a biodiverzitás.

A szerves-ásványi trágyák hosszú ideig „ápolják” és táplálják a növényeket, mivel az organikus összetevők hatására feldúsuló mikroorganizmusok fokozatosan alakítják át a szerves anyagokat a növények számára hasznosítható ásványi sókká. A folyamat sebessége mindezen körülmények következtében megegyezik a növény fejlődésének ütemével. Természetes összhang alakul ki a talaj és a növény között.

SzervesAsvanyi Cikk img 02Néhány szó a DCM által szabadalmaztatott Minigran® trágyaszemcséről. Az egyenletes kijuttatás szempontjából kedvező 0,8-2,5 mm-ig terjedő szemcseméret, minden egyes Minigran® trágya-szemcsében ugyanazok a hatóanyagok találhatók meg azonos összetételben. A csúcstechnológiával előállított DCM tápanyagok a nedvesség hatására azonnal bejutnak a talajba. A DCM trágyák szerves alkotóelemei között csak az egészséges táplálékláncban előforduló összetevők találhatók meg. Az állati eredetű összetevők beszerzése és feldolgozása megfelel a szigorú Európai előírásoknak (EK 1774/2002).

Egy-egy komplex DCM trágya előállításához 30-40 féle szigorúan ellenőrzött származású és minőségű szerves alapanyagból választják ki azt 15-20 összetevőt, amely egy-egy specifikus termék előállításához szükséges. A szigorú külső és belső ellenőrzésen (laboratóriumi vizsgálatokon) átesett alap-anyagokat a gyár a magasabb hatásfok eléréséhez huminsavval, hasznos Trichoderma és Mikorrhiza gombatörzsekkel egészíti ki. A Trichoderma gombák a talajlakó növényi betegségeket okozó patogén gombák természetes ellenségei. A Mikorrhiza törzsek pedig szimbiózisban élnek a növényekkel. A gyökérzeten keresztül a gombafonalak vizet és szervetlen tápsókat juttatnak a növény szervezetébe megtöbbszörözve azt a felületet, amelyen a növény a vizet és a tápanyagokat felveheti. Fokozódik a szárazságtűrés és a talaj tápanyagtartalmának hasznosulása.

SzervesAsvanyi Cikk img 03A belgiumi központú DCM (De Ceuster Meststoffen) több mint 4 évtizedes múltjával mára Európa vezető organikus növényi tápanyagokat előállító vállalatává vált. Leányvállalatai megtalálhatóak Németországban, Hollandiában, Franciaországban és az Egyesült Államokban is.

A termékeinek előállítása során a vállalatirányítás, a gyártási folyamatok, a forgalmazás és a felhasználás is a fenntarthatóság, a tudatos környezetvédelem védjegyével történik.
Amennyiben Ön is nagy díszítő értékkel bíró egészséges, vegyszermentes környezetet szeretne ott-hona körül megvalósítani, válassza a növények és a talaj kedvencét a DCM növényi trágyákat.